Székesfehérvár, a fejedelmi város

Székesfehérvár, a fejedelmi város
Lakosok száma: 42 360 fő
Státusa: megyei jogú város
Telefon körzetszám: 22

Polgármesteri hivatal adatai

Cím: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Telefon: (22) 537-197

Leírás Kedvencekhez Nyomtatás

Székesfehérvár az egyik legnagyobb múltú magyar város, hajdani királyi székhely.


Székesfehérvár megyei jogú város a Dunántúlon, a Közép-Dunántúli régióban, Fejér megye székhelye. Budapest és a Balaton között félúton fekszik, a Móri-árok déli végénél, a Velencei-tótól 10km-re.

A város területén már az újkőkorszakból (i. e. 5. évszázad) is található emberi település nyoma. A római korban a közeli Gorsium a Balaton és a Velencei-tó között kereskedelmi utak fontos csomópontja volt. Ezen a területen keresztül vezettek a kereskedelmi utak a Móri-árkon és Veszprém környékén keresztül északra és nyugatra, délkeletre a Balkán-félszigetre, északkeletre a dunai átkelőhely felé (a mai Budapest területén), és végül a Balaton partjainál az Adria és Itália felé. Fehérvár ma is a Dunántúl vasúti és közúti csomópontja.

A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba Regia volt.

István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is (1003-1038). (A bazilika azonban egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron nem alapított püspökséget, valószínűleg az egyházi és világi hatalom szétválasztásának szándékától vezérelve. A város egyházi jelentőségét a középkorban az itt működő tekintélyes társaskáptalan adta.) Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot. 1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron.

A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. 1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.

Az égő székesfehérvári bazilika. Miniatúra a Képes Krónikából 1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A 13. század és a 15. század között az okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg.

A mohácsi csatát (1526) követően Buda 1541-ben került a török kezére, majd 1543-ban Fehérvár is elesett. Innentől 1688-ig a város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. A török hódoltság idején a város lakosságának nagy része elmenekült, az élet a városban szinte lehetetlenné vált. A megszállók csak néhány épületet emeltek, és sokat leromboltak, illetve az elhanyagolt épületek rommá váltak. Ennek a pusztulásnak esett áldozatul a középkorban még Európa-hírű pompás királyi bazilika is. A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári szandzsákjának volt a székhelye.

A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. A későbbi Habsburg uralkodók a törvénykezési napot a hozzájuk közelebb eső Pozsonyba helyezték át, és ott is koronázták magyar királlyá őket, királyi székhelyük pedig Bécs volt. A 18. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, például a ferences templom és rendház építése, a jezsuiták templomépületei. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek. A város fejlődése az 1720 és 1870 közötti képeken jól követhető. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökség székhelyévé tette a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat felhasználtak az egykori templom kövei közül.

A reformkori nemzeti öntudatra ébredés hatása olyan erős volt, hogy a túlnyomórészt német lakosság is fokozatosan beolvadt a magyarságba. 1848. március 15-én a fehérvári polgárság és fiatalság is csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom és az azt követő szabadságharc leverése után az időközben óriásira nőtt Budapest árnyékában Fehérvár alig iparosított agrárvárossá vált.

A királyi törvényszéknek, a megyei főügyészségnek és a fogháznak (ma Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) helyt adó épületkomplexum 1902-ben készült el.

A két háború között, a trianoni békeszerződés után viszont fellendülés következett be, a háborús előkészületek miatt több nagyüzemet alapítottak.

A II. világháború után erőltetett iparosítás következett. Többek között alumínium-hengerművet és motorjárműgyárat alapítottak. A város életében hosszú ideig az Ikarus autóbuszgyár és a Videoton rádió- és televíziógyár volt a legfontosabb munkáltató. Az 1945-ben még csak 35 ezer lakost számláló város lélekszáma az 1970-es évekre 100 ezerre nőtt. A középkori városfalakon kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a székesegyház, a püspöki palota és a Városháza.

Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és kiállítottak. A Romkert-ben találhatóak a román kori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból.

 

Forrás: www.wikipedia.hu